Orosz Endre, az EKE hajdani főtitkárának alábbi írása a Véndiákok lapjának 1926. novemberi számában jelent meg. A cikkből megtudhatjuk, hogy az EKÉ-nek már a XX. század első felében volt a kor kérelmeinek megfelelő természetvédő tevékenysége. Aktuális téma most, amikor az EKE–Kolozsvár 1891 az Árpád-csúcs megmentése érdekében lép fel. A hajdani hatóságok nem szívlelték meg az 1926-os cikk felhívását, az Ördögfa nem került védelem alá. Elpusztult, napjainkra már nyomát sem találjuk. A cikkben említett másik faóriást, a Vadászok fáját is kivágták. Merjük remélni, hogy nem ez lesz a sorsa egy másik, igazi természeti és turistatörténeti emléknek, az Árpád-csúcsnak is. Az Ördögfa emlékére a Szénégető oldalában még utolsó mohikánokként élő, a hajdani ősrengeteg néhány gémberedett, göcsörtös maradványfáját, Ajtay Ferenc nyomán, „ördögfák” gyűjtőnév alatt látogatjuk.

Ha egy kőobeliszket, egy régi falfestményt, egy több évszázados várat a műemlékek fogalma alá szoktunk sorolni, akkor egy megkapóan szép erdőrészlet, egy szokatlan faóriás vagy valamely különös sziklaalakulat méltán viselheti a természeti emlék elnevezést. Olvasóink bizonyára hallottak már ilyen csodás szépségű tájrészletekről, látványos sziklaalakzatokról és óriásnövésű öreg fákról, melyeket külföldön nemcsak hogy megőriznek, hanem azok széleskörű ismertetése által sokszor még arra is felhasználnak, hogy az odaözönlő turisták néha egész környéküket gazdaggá tegyék.

E közleményem célja egy ilyen természeti emlékünk leírása, melynek közelében, annak megkapó szépségű alakzata miatt, már régen turista szálloda épült volna, míg nálunk alig ismerik, sőt lelkes turistáinknak nagy küzdelmébe került, hogy a favágók fejszéjétől megmenthessék.

A róm. Kath. Státus kisajátított bükki erdeje szomszédságában, a szászfenesi Mikes birtok délkeleti részén van az a görcsös, viharedzett vén hársfa, melyet az EKE egyik lelkes turista tagja, a Budapestre repatriált Stein Gusztáv fedezett fel és nevezett el „Ördögfá”-nak. Jelenleg, mivelhogy a fa körüli erdőt kivágták, illetőleg ritkították, az azelőtt sűrű erdőben elrejtett fa szabadon áll. Hatalmas több száz éves hársfa ez, melynek kerületét három ember alig fogja körül. Egész törzsét és ágait számtalan fagöcs teszi változatossá, kinyúló ágain meglátszik az idők vasfoga, mert ezek néhol elkorhadva, vagy villámcsapástól sújtva ágaskodnak az ég felé. Egyik középső ágán, a földtől 4-5 méter magasságban a göcsök természetes alakulata a szobrász vésőjére érdemes ördögfejet alkotott. A „Lusus naturae” itt olyan fejet formált a fán, mely még Dante poklában is méltón megállná a helyét. Egy arc, mely előtt szinte visszaborzadunk, annyira ördögi. Két fagörcsből álló szeme sötéten néz ránk, orra szabályos, szája összeszorított, energikus álla kissé hátranyúló, mely sajnos, már korhadni kezd, épp úgy, mint magas homlokán kiálló hatalmas szarva is. Az egész fejet még borzalmasabbá teszik a kéregnek repedései, melyek az egész arcot, mint ráncok barázdálják. Figyelmes szemlélők fürkésző szemei kevés hozzáképzeléssel e fán még a majom arcát is felismerhetik.

Az Ördögfától néhány száz méterre az út melletti dombtetőn egy másik hatalmas méretű és pompás alakzatú, ritka szép bükkfaóriás ragadja meg a figyelmünket. Ez a gyönyörűen terebélyes fa földig érő sűrű lombozatával olyan, mint egy óriási, csúcsos szénaboglya. Alatta szép gyepes tisztás terül el, melyen éppen egy pihenő kiránduló társaság élvezi a természet szépségeit.

Mindkét fa könnyen megközelíthető Kolozsvárról, azért már nemcsak turisták ismerik, mint városunk egy új kiránduló helyét, hanem fényképészeken kívül festők is érdemesnek tartották esztétikailag kiváló környezetükkel foglalkozni. E két fán kívül hasonló jellegű szép faóriások még bőven találhatók itt a Bükkben, ebben a hajdani őserdő maradványában, mely öreg emberek tanúsága szerint még félszázad előtt is ősi állapotában volt meg, mint Kolozsvár déli, délkeleti és délnyugati határain összefüggő rengeteg.

Az Erdélyi Kárpát-Egyesület f. évi szept. 5-én dr. Tulogdy János tanár vezetésével szépen sikerült kirándulást rendezett ide, a honnan a bükkerdőn át a Szent János-kutat is meglátogattuk. Ezen ősi jellegű fák a természeti emlék fogalmának becsét feltétlenül megérdemlik s éppen ezért e közlemény céljául is azt tekintem, hogy rátereljem az érdeklődők figyelmét azok megismerésére és megbecsülésére, mert nekünk, mint a természet és turistaság barátainak kell egyrészt a társadalom, másrészt a törvényes védelmet gyakorolni tudó illetékes hatóság figyelmét felhívnunk a természeti emlékek megőrzésére. „A természeti emlékek fenntartása nemzeti érdek, melyet úgy a kormánynak, valamint társadalomnak fel kell karolnia, s amelynek szolgálatában áldozatoktól sem szabad visszariadni.” Kárpát-Egyesületünknek rendeltetésétől fogva érdeke és kötelessége a természet kultusza, amiben már rég óta és nagy sikerrel buzgólkodott, amint ezt Darányi Ignác volt magyar földművelési miniszterünk is elismerte. Mivelhogy az ilyen különleges növésű érdekes fák védelméről és az utókor számára való megmentéséről a művelt külföldön erélyesen gondoskodnak, illő dolog volna ezeket nálunk is mielőbb hatósági védelem alá helyezni.