– Hogy lehet valaki egy személyben csillagász, zenész és író?

– Az a legizgalmasabb, amikor egy nagy egésszé összekapcsolódnak a részek. Ott van a lényeg, engem pedig ez érdekel. Teljesen ösztönösen jött a zene és a csillagászat iránti érdeklődésem. Ötéves koromban kijelentettem, hogy csillagász leszek, mert nekem a Nappal kell foglalkoznom, két évvel később pedig eldöntöttem, hogy zenész is leszek. Az a zenei alkotóerő, ami miatt nekem a zenélés érdekes, az a mindenségnek nagyon lényeges része.

– Neved elsősorban a Vágtázó Halottkémek által vált Erdélyben is ismertté. Hogy tekintesz vissza arra az időszakra, amikor ennek a zenekarnak voltál a frontembere?

– A Diákszigeten 50–60 ezer ember előtt játszottunk a 90-es években, amikor nemzetközileg is ismertté váltunk. Úgy tekintek vissza, mint az életem elmúlhatatlan részére, bennem most is ugyanolyan erővel él, mint annakidején. Most a Vágtázó Csodaszarvassal lényegében ezt a szellemiséget folytatom.

– Végülis a Halottkémeknél mintha jobban hangzana a Csodaszarvas...

– Azt kell mondanom, hogy kicsit felnőttebb fejjel olyan kifejező nevet tudtam adni a zenekarnak, ami módosítja az irányt. Annakidején azért adtam ezt a nevet, mert úgy gondoltam, teljes életerővel kell vágtázni ahhoz, hogy beleszagoljunk az élet zamatába. De az emberek többsége tetszhalott életet él, erre pedig a Halottkémek ébresztik rá őket. Különben már a VHK előtt is az volt a vágyam, hogy népzenei hangszereken valósítsam meg az álmomat és ez a Csodaszarvassal sikerült.

– Tény, hogy ezt a két zenekart egyetlen stílusirányzatba sem lehet beskatulyázni...

– A Csodaszarvas zenei világa a legősibb magyar érzésvilág, ott van a sejtjeink mélyén. Ez az eurázsiai lovasnépek zenéje a kőkorszak végétől egészen az Árpádi hazajövetelig. Hatezer éven keresztül ezek a lovas seregek az eurázsiai síkságokon száguldoztak, és mámorító, szédítő sebességgel röpültek bele a végtelen éjszakába. Egy olyan hihetetlenül ritmusos, fergeteges lendületű életérzést jelenít meg ez a zenei világ, ami szerintem az emberiség zenei világörökségének a legizgalmasabb része. Szerintem nagyon fontos, hogy lássuk, hogyan éreztek az őseink hatezer évvel ezelőtt. Amikor még nem törték őket kordába és keretek közé. Milyenek voltunk és hogyan éreztünk akkor, amikor még égig ért a lelkünk. Én ezért játszom ebben a zenekarban, mert ezt a zenét játsszuk.

– Azok számára, akik még nem hallották a Csodaszarvast, a Végtelen Ázsia! című új lemezről melyik dalt ajánlod?

– Kettőt mindenképp, az egyik címe Napkapu, a másiknak pedig Ének a csillagokig. A Napkapu egy moldvai és egy hun dallamnak és ritmusnak a találkozása, fergeteges életerőt sugároz. A másik dal balladisztikus, szép lírából indul és átfejlődik olyan zenévé, hogy szinte látjuk, amint Attila serege felénk robog...