- A mai tesztelés bebizonyította, hogy az általunk választott megoldás lehetővé teszi a mobilhálózatokról érkező hívások helymeghatározását. Mint ismeretes, az Európai Bizottság novemberig adott határidőt a kérdés megoldására, és ezt tartani tudjuk. A rendszer november 20-ig elérhető lesz országos szinten” – tájékoztatott Borbély Károly. A miniszter elmondta, az összes érintett féllel tartja a kapcsolatot, hogy minél rövidebb időn belül legyen problémamentesen elérhető az egységes sürgősségi hívószám.
- Ez a rendszer lehetővé teszi, hogy kiszűrjük a hamis hívásokat, ugyanis tavaly 33 millió hamis hívást regisztráltak, a valódi eseteknek viszont 99 százaléka életmentő volt – mutatott rá a miniszter.
A tárcavezető elmondta, a rendszer csak a hívás ideje alatt teszi lehetővé, hogy meghatározzák a hívó fél földrajzi helyét.
Borbély Károly megköszönte a 112-es hívószámot adminisztráló Speciális Telekommunikációs Szolgálat (STS) erőfeszítéseit, amelynek köszönhetően javul a szolgáltatás. Az országos helymeghatározó rendszert kidolgozásának licitjét júliusban a Romtelecom és az Universal Card Systems RT konzorciuma nyerte meg, a helyi rendszerek kiépítésével a HP Romániát bízták meg. (RMDSZ Tájékoztató)