Markó Béla sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy az MPP visszautasította az RMDSZ ajánlatát, hiszen - mint emlékeztetett - azt nem csupán a szövetség tartotta tisztességes, jó javaslatnak, hanem így vélekedett róla a közvélemény és a sajtó is. Így értékelte az ajánlatot Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke is, amikor a múlt hét végén Bálványosfürdőn tárgyalt az RMDSZ vezetőivel - tette hozzá Markó.
"Külön is méltányolni szeretném azt, ahogyan Tőkés László az együttműködés gondolatához viszonyult, nekünk vele és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal folytatnunk kell a párbeszédet, még akkor is, ha a Magyar Polgári Párttal nem alakult ki egy belső koalíció" - mondta az RMDSZ elnöke.
Szász Jenő, az MPP elnöke már másodszor akadályozza meg, hogy létrejöjjön egy teljes körű erdélyi magyar egyetértés - állapította meg Markó Béla, aki szerint ugyanez történt a tavalyi európai parlamenti választások előtt, amikor - mint fogalmazott - az utolsó pillanatban megvétózták a közös listát. "Annak ellenére, hogy lehetőséget és időt adtunk számukra ajánlatunk elemzésére, a megfelelő döntés meghozatalára, megint rosszul döntöttek" - hangsúlyozta a politikus.
Ettől függetlenül az RMDSZ azzal a bizalmi tőkével folytatja felkészülését az őszi parlamenti választásokra, amelyet az önkormányzati választásokon kapott a magyar közösségtől - közölte Markó, jelezve, hogy az RMDSZ a jövő héten több fontos döntést akar hozni a kampánnyal kapcsolatosan, át akarja tekinteni a jelöltállítás helyzetét is. Azokat az erdélyi magyar választókat is meg akarják győzni - 15 százalékukat -, akik a helyhatósági választásokon nem szavaztak az RMDSZ-re - tette hozzá Markó Béla.