Eredeti neve Konrad Hermann Joseph Adenauer volt. A családi hagyományokat követve katolikus gimnáziumba járt Kölnben, az állam- és jogtudományi egyetemet Freiburgban, Münchenben és Bonnban végezte. Politizálni 1906-ban kezdett a Centrumpárt tagjaként. 1909-ben már Köln polgármesterének első helyettese volt, 1917-ben pedig őt választották a nagyváros első emberévé.
Tizenhat éven át állt Köln élén, a weimari köztársaság idején a legnépszerűbb politikusok között tartották számon. Többször is emlegették kancellárjelöltként, de úgy döntött, hogy a biztos kölni széket nem érdemes kockáztatni a bizonytalan tisztségért. 1921-től 1933-ig a Porosz Államtanács elnökeként is tevékenykedett. A nácik felmentették tisztségeiből, nyugdíjazták, és 1934-ben, majd a Hitler elleni 1944-es merénylet után le is tartóztatták. A deportálandók listájára is felkerült, végül 1944 decemberében szabadult.
1945-ben rövid időre ismét Köln polgármestere lett, majd fokozatosan országos politikussá, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) vezéralakjává nőtte ki magát. 1948-ban a nyugatnémet Parlamenti Tanács alkotmány-előkészítő gyűlésének elnöke lett, egy évvel később a Bundestagban a CDU és a keresztényszocialista CSU közös frakciójának vezetőjévé választották. A konzervatív oldalon sikerült létrehoznia a polgári koalíciót.
Hetvenhárom éves volt, amikor 1949. szeptember 15-én a Német Szövetségi Köztársaság első kancellárjává választották. Célul tűzte ki a stabil demokrácia létrehozását, és a háborús vereség utáni elszigeteltség, kiszolgáltatottság leküzdése érdekében az ország csatlakozását az akkor alakuló európai, illetve atlanti szervezetekbe. Mindezt korát meghazudtoló lendülettel tette. Háromszor, 1953-ban, 1957-ben és 1961-ben választották meg kormányfőnek, nevéhez fűződik az úgynevezett kancellári demokrácia kialakítása, melynek lényege, hogy az alkotmány alapján egyébként is széles hatáskörrel rendelkező kormányfő szinte mindenki mást háttérbe szorít.
1952-ben merényletet kíséreltek meg ellene, minden valószínűség szerint az izraeli Irgun ügynökei, de a háború utáni érzékeny politikai légkörben Adenauer inkább az ügy eltussolása mellett döntött. 1955-ig a külügyminiszteri tisztséget is ő látta el, s minden lehetséges fórumon azon dolgozott, hogy bevonja Németországot az ötvenes évek elején meginduló európai integrációs folyamatokba. 1954-re sikerült rendeznie a kapcsolatot a nyugati államokkal és eloszlatnia a Németország megerősödésétől tartó aggodalmakat. Csatlakozott Robert Schuman francia külügyminiszter európai integrációs tervéhez, szorgalmazta Németország belépését a Montánunióba, s fontos szerepet szánt országának a formálódó Európai Gazdasági Közösségben. 1963-ban barátsági szerződést írt alá De Gaulle francia elnökkel, és Izraellel is megállapodott a kárpótlásról, valamint a diplomáciai kapcsolatok rendezéséről.
Gazdasági miniszterével, Ludwig Erharddal együtt a német gazdasági csoda megteremtőjének számít, intézkedéseik révén sikerült megteremteni a szociális piacgazdaság egyik mintapéldáját, a klasszikus jóléti államot. A kettészakított Németország ügyében mindvégig az egyesítés mellett foglalt állást. Markánsan antikommunista politikát folytatott, miközben 1955-ös moszkvai látogatása alkalmával sikerült elérnie az utolsó német hadifoglyok elengedését. Az 1961-es választásokon a CDU/CSU elveszítette abszolút többségét, és Adenauer is fokozatosan vesztett népszerűségéből. Két évvel később lemondott, utóda Ludwig Erhard lett.
Az európai egység fáradhatatlan híve 91 éves korában, 1967. április 19-én halt meg a Bonnhoz közeli Rhöndorfban. Több mint tizennégy éven át ült a kancellári székben, személye nemcsak hazájában, hanem egész Európában nagy tiszteletnek örvendett. Emlékét nevét viselő alapítvány is őrzi. (4)
