A 2020-ig tartó program célja, hogy megállítsa a feltűnő, élénk színű tollazatú, népies nevén kékcsókának is hívott madár állományának csökkenését.

A szalakóta hatalmas, mintegy 11,5 millió négyzetkilométeres elterjedési területe Nyugat-Európától Észak-Afrikán át Közép-Ázsiáig terjed. A faj állományának 50-70 százaléka Európában él. Észak- és Nyugat-Európa jelentős területeiről napjainkra eltűnt. A létszámcsökkenés a faj többi európai élőhelyén is jelentőssé vált az ezredfordulóra, így a szalakóta is bekerült a potenciálisan veszélyeztetett fajok sorába. A szalakóták célzott védelme nélkül az állománycsökkenés várhatóan tovább folytatódik, és a faj még veszélyesebb helyzetbe kerül.

A környező országokban is tapasztalható állománycsökkenés miatt az elmúlt két évtizedben sikeresen stabilizált, fokozottan védett magyarországi állomány egyre inkább felértékelődik. A magyarországi és romániai partnerekkel tavaly elindított program egyik fontos eleme a Kárpát-medencei állomány és a meglévő fészkelőhelyek felmérése.

A kezdeményezés részeként Magyarországon először kapnak műholdas, illetve geolokátoros jeladót szalakóták, így a szakemberek részletes információkat kaphatnak a madarak vonulási útvonaláról és telelőterületéről, illetve a költési időszakban használt territóriumok nagyságáról. A madarak mozgását az érdeklődők is nyomon követhetik az MME által működtetett, www.satellitetracking.eu honlapon.

A program célja a faodvakban, partszakadások üregeiben, romokban költő szalakóták fészkelőhelyeinek gyarapítása. Az állománycsökkenés egyik oka ugyanis az, hogy megfogyatkoztak a madarak költésére alkalmas, odvas öreg fák. Ma már a Kárpát-medencében a szalakótaállomány nagyobbik része mesterséges odvakban fészkel, a program része újabb mesterséges odúk kihelyezése és őshonos fafajok telepítése.

A harminc centiméteres testhosszúságú szalakóta zömök termete a szajkóra emlékeztet. Nem véletlenül tartják a hazai madárfauna egyik legszínpompásabb tagjának: tollazata azúrkék, háta gesztenyésvörös, szárnya ragyogó kék, fekete szegéllyel, farka zöldeskék, a középső farktollak sötétszürkék.

Viselkedése a gébicsekhez hasonló: száraz kazlakon, telefonpóznán, faágakon leskelődik, s magas figyelőhelyéről lelibbenve kapja el a rovarokat. A tavaszi párválasztás idején a magasba emelkedik és bukfencezve zuhan lefelé, majd ismét felemelkedve mutatványait többször is megismétli. (4)